almavarybabary:

ABBA: Bang A Boomerang (1975)

A dal kapcsán az irigységről szeretnék mondani pár szót.

Azt szerintem mindenki tudja, hogy az angolok mennyire irigy népek. Azt hiszik, mindenben ők a legjobbak, mindent ők találtak ki, minden csak nekik jár, a legtöbb konfliktus is emiatt van. Miért is robbant ki például az I. Világháború? Mert ugye nem tudták elviselni, hogy mások is szeretnének gyarmatokat, azt meg végképp nem, hogy a németek olyan kis csinos, takarosat szereztek maguknak, mint Német Kelet-Afrika. És szépen rendben is tartják, nem úgy, mint az angolok Ghánát vagy Rhodéziát.

El lehet képzelni, milyen fejet vágtak, amikor a semmiből megjelent a svéd ABBA és leigázta a slágerlistáikat. Mit csinál az irigy ember ilyenkor? Minden módon próbál beléjük kötni, nevetségessé tenni őket, kicsinyíteni az érdemeiket. És persze előkerül a rasszista kártya is, ahogy az elvárható.  1977-ben az ABBA Angliában turnézott. 1977-ben, ami a punk éve volt, tudjuk jól. Na, abban az évben az Arrival és az ABBA The Album is első helyen volt brit listán. Ahogy egymás után a Knowing Me, Knowing you, The Name Of The Game és a Take A Chance on me kislemezek. Az ABBA bármit csinált, az mind első helyen kötött ki a nagy punk forradalom évében.

És azóta mi van? Q címlapon egyszer sem volt a zenekar.  A Mojo egyszer merte borítóra tenni őket, 1999-ben. Jöttek is az olvasó levelek, hogy ezt hogy képzelik. Miközben a tehetségtelen kókler Paul Weller már legalább négyszer volt címlapsztár.

Na, szóval, szemezgessünk kicsit az angol cikkekből, 1977-ből. „Szemenszedett manipuláció”, (de Macolm McLaren meg a Sex Pistols az mi volt?) „Semmi melegség, gleccserien fagyos hangulat” (ez persze, ha a New Orderről van szó, már érdem), „technikailag túl perfekt” (erre már tényleg nem tudok mit mondani). És a legszebb, amikor a Record Mirror kritikusa azt veszi észre, hogy Malando Gassama, a zenekar gambiai perkása „az egyetlen nem árja tag a kísérő zenekarban”. Ez volt a baj! Hogy David Bowie Himmlerről fantáziál, a punkok meg kis sem látszanak a horogkereszt alól, az nem volt gond, ez igen. És közben az angol piac a szánalmas Brotherhood Of Man-t tudta kiállítani az ABBÁval szemben. Itt van az Angelo című daluk. Tényleg, még véletlenül sem tűnik Fernando másolatnak… De most komolyan, ez micsoda? Ezt bárki komolyan gondolta? Hát tényleg, ettől még Knézy Jenő és Takács Mari is hitelesebb a szilveszteri műsorban.

Na, de beszéljünk a dalról. A Knowing Me, Knowing You-ba persze nem lehetett belekötni, meg a többibe se nagyon, ezért maradt ez. Máig erre mutogatnak a britek, ez a fő érv a zenekar ellen: na tessék, nézzétek már, milyen gagyi, tingli-tangli, eldobható, nem művészi, nem mély, stb.

Nahát, ki hitte volna?! Igen, ez tényleg eldobható, mondjuk annak is készült, ez a rendeltetése. Nem akar semmit mondani, egy célja van, hogy kicsit jobb kedve legyen tőle az embernek. Két boldog házaspár énekel egy optimista, fülbemászó melódiát, mi ezzel a gond? A Joy Division depressziós-kacsatánc dalai mitől értékesebbek?

Tingli-tangli, lehet, de mégis milyen? Hát ez mennyire jól van megcsinálva, könyörgöm. Ezen van vagy 5-6 különböző réteg legalább. Nyilván ezen a szar számítógépen nem jön  ki igazán, de valaki tegye már fel cd-n vagy lemezen egy jó cuccon. Dob iszonyatosan jó, főleg amikor elkezd sétálgatni, fel-alá járkál az egész dalban a shuffle, a basszus meg egyenesen csúcsszuper. De tényleg. Legutóbb úgy hallgattam éppen, hogy a menyasszonyom tojásrántottát sütött, sercegett a bacon, meg minden, én pedig a hangfaltól még arrébb, az ablakon kilógva cigiztem, mert nem volt kedvem kimenni a lakásból, szóval ilyen körülmények közt ment a szám és még így is tök tisztán lehetett kivenni a basszust. Átjött a sercegésen, nem állta útját a kinti zaj sem. Nekem amúgy ilyen közepes cuccom van, de bármit teszek fel, valahogy mindig az ABBA lemezek szólnak a legjobban.

És akkor ez a gagyi, meg eldobható, de mondjuk a Rezillos együttes nem, mert az ugye új hullám, sőt, még maga John Peel is szerette őket. Hát mennyire ciki már az a gyógyegér gitár, az ének mennyire gyenge, meg az egész produkció mennyire színvonaltalan. Ezt a számot még punk koromban sem bírtam, pedig akkor tényleg minden szar tetszett. Ez mitől nem eldobható, tudja valaki?

És hogy ez a szám a legjobb Phil Spector-Beach Boys hagyományokat hordozza magán, kurva jól megcsinálva, az senkit nem érdekel. Az, hogy a Ramones számok a legjobb Phil Spector-Beach Boys hagyományokat hordozzák magukon, az mindenkit érdekel, azt mindenki észreveszi, és attól mindenki elájul.

Van egy brit újságíró, Dave Haslam. Annyira nem rossz, a Manchester zenei történelméről szóló könyve elég érdekes. De ez a faszi 2005-ben kiadta a világ legfeleslegesebb könyvét. Az a címe, hogy NOT ABBA – the real story of the 1970s. És az előszóban ilyen óvodás dacossággal elemzi a mű lényegét: megmutatni, hogy a 70-es évek nem is ABBÁ-ról szólt, hanem mennyi más érdekességről, punkról, reggae-ről, krautrockról, stb. Ilyen mondatokat vannak benne, hogy „fighting back against the Abbafication of history”, stb. a hátoldalon meg ott van basszus egy összefirkált, áthúzott ABBA kép. Mennyire punk, atyaisten! Hát fantasztikus. De komolyan, miről beszél az ember? Neki nem tűnt fel, hogy nyitott kapukat dönget? Hát ezt már rég sikeresen megcsinálták. Már rég arról van szó, hogy a 70-es évek mindenről szólt, csak az ABBÁ-ról nem. 1977 a punk éve volt, és csak a punké, az, hogy az ABBA eladott egymillió lemezt az egyszerűen lényegtelen.

Kedves Dave! Hagyd már abba a hülyeségeidet. Mi a faszról beszélsz? Milyen igazságot akarsz te szolgáltatni? Kinek? Te, meg az elvtársaid már rég sikeresen ráütötték az ABBÁ-ra az „eldobható, olcsó giccs” bélyeget.  És ezt ők nem is tudják már soha lemosni magukról.

Ez nagyon üt: “Miközben a tehetségtelen kókler Paul Weller már legalább négyszer volt címlapsztár…”

Minden britbuzi figyelmébe ajánlom ezt a képet:

Ha a Balatonon látsz egy ilyen fejű csókát Bielefeldből, akkor szénné röhögöd magad. Bezzeg amikor ez a kócpöcsű csontkollekció bármilyen szánalmas belterjes brit díjátadón eljátssza a kb. három értékelhető számának egyikét, akkor standing ovation van. Meg amikor valamelyik fostos angol lapban megírja, h nem fog átvenni semmilyen díjat a királynőtől. Paul vagy Peter Weller, ne is vegyél át semmi díjat, húzzál vissza a cipőboltba eladónak, szánalmas proli fasz. Town called malice, a jó büdös kurva anyádat, meg kellett volna vonni a segélyt a kibaszott kontraszelektált angolkóros proli famíliádtól, aztán kipusztultatok volna a gecibe, tömpeujjú naplopó alkoholista banda. Senki sem fog emlékezni  az amúgy totál koppintás vergődésedre, amikor még mindig ABBA fog szólni, te girhes genetikai hulladék. Ja, még a hajad is szőkíted te chipszabáló, ezzel is próbálsz azokhoz hasonlítani, akiknek amúgy a cipőjét kellene tisztítanod. True working class hero, a túrós lófaszt szopjad le, úgy nézel ki, mint egy 55 éves leszbikus holland tanárnő.

És elérkeztünk ahhoz, h mi a legnagyobb bajuk az angoloknak az ABBA-val: a svédek szépek, az angolok nem. A svédek tudják anélkül jól érezni magukat, h 1. valami értelmiségi / middle-class siránkozás keveredne a dologba, vagy 2. üvegtörős hőzöngős csőcselékké válnának. A svédeken svédek uralkodnak, az angolokon egy degenerált német-görög banda. Svédország jó idő is van néha. Nem is mondom tovább.